A lépcsők központi rendeltetésükből adódóan, általában magasabb forgalomnak vannak kitéve környezetükhöz képest, tehát ellenállóbbnak is kell lenniük. A lépcső burkolása komoly szakmai tudást igényel, hiszen a nem szakszerű kivitelezés balesetveszélyes!

Érdemes már elsőre a megfelelő anyagokkal, a hatályos műszaki irányelveknek megfelelően eljárni a kivitelezés során, különben már az első években a leírt hibákkal találkozhatunk, így az esetlegesen megspórolt kiadások akár többszörösét kell végül kifizetnünk.
Először is a lépcső szerkezeti kialakításánál nagyon fontos kültéri burkolás esetében a lépcsőfok megfelelő méretei, ugyanis ezen történik a gyalogos közlekedés.
A lépcsőfokok megfelelő méretezése:
Használhatósági szempontból megfelelő lépcső kialakításához a különböző részek méreteire vonatkozóan előírásokat és ajánlásokat kell figyelembe venni. A lépcsőfok magasságának (fellépési magasság – m) és szélességének (belépési szélesség – sz) kedvező arányát az ember átlagos lépéshosszának ismeretében határozták meg. Egy felnőtt ember átlagos lépéshossza 63 cm, vagyis haladás közben ennyi utat tesz meg egy lépéssel.

Ennek ismeretében a lépcsőfok két jellemző méretének meghatározásához a következő képletet kell alapul venni: 2m + sz = 60 – 64 cm.
A tervezés során fontos tisztázni a lépcső rendeltetési hely szerinti besorolását. Nem mindegy, hogy kültéri vagy beltéri lépcsőről van szó, illetve hogy lakó ingatlan vagy kereskedelmi, esetleg ipari besorolású helyen történik a lépcső burkolása.
Értelem szerűen egy család ház és egy forgalmas bevásárló központ lépcsőjét nagyságrendileg eltérő igénybevétel éri.
KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT CSAPATUNKTÓL!
Biztonságos lépcső kialakítása:
A rendeltetési helynek megfelelő padlóburkolat kiválasztásánál a kopáságállóság (MSZ EN 10545-7, MSZ EN 101. 1994), a csúszásmentesség valamint a hatályos szabványnak megfelelő fagyállóság (MSZ EN 10545-12) a legfontosabb fizikai paraméterek.
Kültérben ajánlott legalább 9 mm vastag, fagyálló (gres) kerámiát választani, mivel ez esetben a járóforgalom mellett az időjárás szélsőségeinek is ellen kell tudni állnia a burkolatnak. Ha jobban szemügyre vesszük a lépcsőket, akkor megállapíthatjuk, hogy egy lépcsőfoknak – amely egy járófelületből és egy homloklapból áll – a külső (pozitív) sarki része a leggyengébb pontja. Ebből következik, hogy nem mindegy, hogy utóbbit, hogyan alakítjuk ki.
A pozitív sarkokat kialakíthatjuk élvédő használatával, élvédő használata nélkül lapeltolással vagy élcsiszolással, illetve rendelkezésre álnak kész lépcső taposóelemek is. A hétköznapok során a leggyakrabban talán az élvédős kialakítással találkozhatunk, mivel kivitelezés szempontjából ez a legegyszerűbb, dizájnos, valamint elérhető áron hozzájuthatunk.

Személyes véleményem szerint, kültérben lépcső hidegburkolásánál kerülni kell az élvédő használatát, mivel alapvetően gyengíti a rendszerünket. Eltérő a hőtágulási együtthatója a kerámialapétól, ezért a felmelegedési és lehűlési ciklusok alkalmával feszültség keletkezik a burkolatban, aminek hatására idővel repedések keletkezhetnek. Utóbbi környezetben a lapeltolást, illetve a kész taposóelemek használatát kell preferálni. Ha már a kültéri burkolás során az élvédős lépcsőkialakításra esett a választás, alumínium helyett saválló (inox) anyagból gyártottat használjuk.
Természetesen egy kis forgalomú, családi ház belsejében minden további nélkül használhatunk alumínium élvédőt is. Kültéri lépcsők burkolásánál a teraszburkolatoknál alkalmazott irányelveknek megfelelően a vízlevezetés miatt biztosítani kell a járófelületek megfelelő lejtését (1,5-2 %), valamint csemperagasztó felhordásánál a kettős kenés módszerét kell alkalmazni, illetve a fogadófelületet vízszigetelni kell.
Csempe kopásállóság (PEI – fokozatok)
A név arra az intézményre utal, ahol az 5 fokozatot kidolgozták (Porcelan Enamel Institut), nincs kapcsolatban az idézett szabványcsomaggal.
- osztály: Ezen osztály burkolólapjait padlóburkolásra nem ajánljuk.
- osztály: Olyan padlók burkolására, ahol főleg karcoló szennyeződés nélküli puha cipőtalppal vagy
mezítláb közlekednek (például lakó fürdőszobák és hálószobák, ahová kívülről nincs közvetlen
bejárás). - osztály: Olyan padlók burkolására, ahol puha talpú vagy normál cipővel, legfeljebb csekély karcoló
szennyeződéssel alkalmanként közlekednek (például házak lakóterületének helyiségei, kivéve
konyhák, bejáratok és hasonló helyiségek, ahol gyakran járnak). Nem érvényes az olyan
különleges cipőkialakítás esetén, mint pl. tűsarkú cipő. - osztály: Olyan padlók burkolására, ahol normál cipővel csekély karcoló szennyeződéssel gyakran
közlekednek (például lakókonyhák, előszobák, folyosók, erkélyek, loggiák és teraszok). Nem
érvényes az olyan különleges cipőkialakítás esetén, mint például tűsarkú cipő. - osztály: Olyan padlók burkolására, ahol rendszeres használattal, csekély karcoló szennyeződéssel
közlekednek úgy, hogy az igénybevétel a 3. osztálynál nagyobb (például bejáratok, ipari
konyhák, szállodák, kiállító- és eladótermek). - osztály: Olyan padlók burkolására, amelyeket hosszú időtartamon át, rendszeres gyalogosközlekedéssel, csekély karcoló szennyeződéssel használnak úgy, hogy a mázas burkolólapok esetében elképzelhető legnagyobb az igénybevétel (például bevásárlóközpontok nyilvános helyiségei, repülőterek utasfogadó termei, szállodák előcsarnokai, nyilvános gyalogutak és ipari felhasználás).
Ahogy láthatja, a lépcső burkolása nem egy egyszerű, bárki által elvégezhető folyamat! Lépjen kapcsolatba velünk és kérje csapatunk segítségét bárhol, bármikor!